szösszen

Márpedig a ruccolának kőolaj íze van, ha mondom!!! Erre a visszakérdés mindig ugyanaz: miért, ettél te már kőolajat?? Erre a válasz: nem, de tudom, hogy ilyen íze van!

Ez pont olyan, mint az első kékpenéses sajtom: Fourme d'ambert.... egy felejthetetlen közösülés. Emlékszem, pont olyan az íze, mint az állatkerti simogató szagának.. jájj, de aztán, csak azért, hogy kellőképpen sznob legyek, megszerettem a kéksajtokat. A ruccolával még küszködnöm kell, de a múltkor Belgiumban a füstölt lazac mellé egészen ízletes volt, de csak azért, mert az isteni szósz elnyomta a kőolaj ízét.

Csupán burzsoáskodásból azért nem ennék egyszerre rucolt és kékpenészt. Csínyán kell bánni az ilyenekkel, fő a mértékletesség, ugyebár....

Hogy lehet egy ízt valamilyen illattal összekapcsolni? Mekkora csalódás is az, amikor nem az kerül a szádba, amire számítottál. kis példa, de mondjuk vadul sótlan a húsleves!

Ha valaminek íze van, tudhatod, hogy abba valakinek a szíve-lelke is belefőtt/sült/párolgott.

Jó lenne már ízesen élni...

Kedvenc utam: Csobánka és Pilisvörösvár között egy régi rally-út. Kacskaringós, dimbes-dombos, itt nem tud az ember pusztán megszokásból vezetni, itt össze kell érni az úttal az idők folyamán.

Napfénytető és minden ablak le, hajpánt fel és máris táncba hívja rakoncátlan tincseimet a szél, olykor előttem ropják, de nem söprögetek, ez is hozzátartozik az élmény elsajátításához. Egyik kanyar jön a másik után, fékezni nem szabad, ha gázt adok, akkor tapad a járgány az izzadó betonba; mindenhol tábla: veszélyes útszakasz, vigyázz, mert ütközöl... úgy tűnik, engem kikapcsol az ilyesfajta veszély.

Ha egy bokorban kötnék ki, akkor is mosolyogva szednék ki összeroncsolt testemet a járműből: ez egy igen kedvező hangulat a halálhoz. Sose halj meg rosszkedvűen! Még az út szélén elhullott vaddisznót sem tudom sajnálni, neki kéne a legjobban tudnia, hogy vadveszély van. Körülötte és végig mindenhol pipacs, levendula és bodza nyílik, zsizsegni tudnék az illattriót beszippantva. A földből zöldellő kis kalászok hullámozva hintáznak és egyáltalán nem sajnálják, hogy még nincs itt az aratás ideje.

A természet pedig nem zöldell, hanem arany színekben pompázik, ahogy a déltáji nap megkapdossa minden porcikájukat; minden fényes, minden pompás, minden kanyar után más és más eufória ragad meg egy parányi pillanatra. Hakuna-matata! Most nem tudom, hogy én irányítok, vagy hagyom, hogy sodorjon az út tengere bele a kopasz hegyekbe. De nem is számít, a lényeg, hogy most jó!! nagyon jó...

A kis teknős lábára vajat tapasztottak és ráengedték a forró jégre. Csak pörög és forog, piros napszemüveggel az orrán, minden olyan gyors, minden elmosódik, miközben hirtelen megcsapja orrát a frissen nyírt fű illata.

Nincs is finomabb egy jól elkészített teknőslevesnél!

Milyen jó is tud lenni egy hirtelen leforrázott teafű, némi tejszínnel vegyítve: annyira eggyé szeretnél már válni eme tökéletes kotyvalékkal, hogy még azt is megkockáztatod, hogy szenesre égeted a nyelved, csak lenne már végre a tiéd, ami neked jár!

Ma délután Luciferrel italoztam egy lebujban, majd kievickéltünk a tengerpartra. A közeledő vihar mellett megcsapott még a vad vágy illata is, amely hirtelen szerzett társam egész lényéből eredt. Táncolni kezdtünk, miközben mellettünk csapódtak a villámok a homokba, csókunk erős volt és mennydörgő, isten csak irigykedve nézhette, amint bőrré ázunk a testiségben; kacagtam, repültem és azóta sem értem földet. Hajamat vizes tincsekben pödörgeti két ujjperc, a hideg szélben kiráz a libabőr és a legkomorabb felhők alján megjelenik a lemenő izzó nap, ami örökké emlékeztetni fog egykori haláltáncomra. Még mindig érzek az orromban néhány megkristályosodott eszméletlenséget..

tükörre írok fehér filccel és máris tudom, miért szeretik olyan sokan a kólát; belezuhansz egy szempillantás alatt, bele a saját csodaországodba, ahol te vagy mindennek az ura és irányítója, nietzsche jól gondolta, temagad is isten vagy, a saját világod kisistene..

micsoda szerencse, hogy a gondolataimat nem veheti el tőlem senki!

"epur si muove"

úgy tűnik, mégis lehet valamin tompítani az egyre erősbödő birtoklási vágyat:

én birtoklom, te bírod, ő bitorolja, mi bírnánk, ti bíráltok, ők birkák

a bárányok meg hallgatnak és sunyin pumpálják a fejünkbe a metánt, mi pedig még bégetni sem merünk ellene, enyhítendő csekély metil-alkohollal

miért is ne?

gyerekként mindig le akartam hagyni az árnyékomat, de hiába futottam mind gyorsabban, egy centit sem távolodott a mocsadék, biztos, már akkor is irigyeltem tőle a hosszú lábait, hülye ribanc!

Szapora szívverések közepette széthullik az, ami eddig sem volt igazán egyben.
A berepedezett üveg sok idő elteltével váratlanul szétpattan.
A LEGO-színekkel telített szobát vastag, fekete kontúrok választják szét egymástól. A színeket már nem is látod, csak a sötét vonalakat nézed.
A mennyország nappalijában nincs semmi: a hófehér szobába a szellő a libbenő függönyön átfúj egy tollpihét, Könnyeden szálldos ide-oda; mégis amikor földet ér, azt olyan erővel teszi, mintha egy magasból aláhulló fatörzs a vízbe csapódna. A landolással azonos időben zuhan az is: a vízzel való első kontaktusakor viszont a törzs olyan finoman csókolja örök szerelmét, ahogy azt egy tollpihének illene.

Miben más kitépdesni egy szúnyog és egy pillangó szárnyait?

várom... még mindig...

de nem szervál... talán azt gondolja, rosszul játszom.. vagy ő fél megmérkőzni velem?

egész nap lappang bennem a meccs utáni vágy. legszívesebben akár most is odamennék és lenyomnék vele egy játszmát... éjszakába nyúló szettek lennének, annyi szent... de tudom, valószínűleg nem húzná ki az idény végéig sem.

hiányzik..

a fallabda pedig elég szittyó

a lényeg, hogy örvendjünk, mert a szentlélek eljövend vala

 https://www.youtube.com/watch?v=9Ejy564cbVs

ma különböző karakteres színű érzéseket és gondolatokat öntöttem egybe egy turmixgépbe, megspékelve egy üveg citromos bacardival, fedő rá és megnyomtam a START-gombot...

végeredmény?

a szép színek elegye végül nem egy még eddiginél is ragyogóbb és csodás színkeveréket eredményezett, hanem valami nagyon semmilyen színűt... sötétkeki, vagy inkább, nem is tudom... fúj!

de azért pohárba öntöttem az undort, koktélcseresznyét pettyintettem a tetejére és húzóra felhörpintettem, ami marad, az a harag! az üres pohár lekoppant az asztalra, engem pedig átjárt a libabőr, kirázott a hideg, agyamat pedig zsibbadás kapta el... végre...

a nyitott ablaknál túlságosan táncolt a függöny a betolakodó hideg levegő miatt, odaléptem hát, hogy becsukjam. az ablakhoz érve kitekintettem a külvilágra és hirtelen, egy pillanatra kihagyott a szívverésem, mert a üvegben megláttam saját tükörképemet és elszörnyedtem...

hol hagytam el magamat? mikor adtam el a lelkemet? mikor vitték el a gondolataimat? ki törte össze a testemet?

ma megkérdezték tőlem, milyen volt; ezt sikerült összehoznom róla: 

"

.......

4000 méter, max 4°C, alattad a világ, te vagy a világ, látod Kupidót, amint egyfelhőről integed neked; egyetlen pillanatra nagyot dobban a szíved, majd triplaszaltó a gépből; a horizont pörög-pörög veled, pedig csak te forogsz, nagyon nagy zaj, 200km/h, zuhansz, nehéz vagy, nehezen kapsz levegőt, hullámzik a bőröd a sebességtől ZAJ-ZAJ-ZAJ, egy perc, ami azt szeretnéd, hogy befejeződjön már, mégis örökké tartson; átmész a felhőkön, jelentéktelen vagy nagyon, jön a föld feléd, ugye kinyílik majd az ernyő??

aztán kinyílik, óriásit ránt rajtad a heveder és ismét te irányítod az életed..

kis spirálokat leírva körözöl egyet jobbra, majd balra; szabad vagy, isten vagy, tiéd a mindenség!!!!"