Még mindig pirított az orcám. Roston sült. 62 perc futás, megállás, lassulás nélkül, szívem dörrenéseit mindvégig aerob tartományban tartva. Megkocogtam egy-két választ. Tudtam eddig is, de most volt időm a gondolatokat nyelvi szabályokkal és szavakkal kódolni; kikristályosodott, letisztult, mint a verejtékből rajtam maradt kis (?) izzadtságok. Kijött az is, ez is.
Anno posztoltam magamnak szegezve egy kérdést: megbántam-e? Emlékszem, múltkoriban is nagyobb szünetet tartottam ezután és tudván azt,hogy nem helyes amit utána írok, mégis leírtam.
Nem, nem bántam meg, de sajnálom, hogy akkor annyi tellett tőlem. Nem tudtam azt adni, amit tudok, (ajjaj) tudtam korábban. Na kérem, ezt viszont kurvára sajnálom.
A két utolsó „csók”
Az utolsó előttit én adtam ribi szélvédőjét belülről szépítve. Nem volt csók, nem tudtam megcsókolni, viszont életem legszeretetteljesebb és őszintébbb puszija volt.
Kristályos puszi.
Pára szállt a szememre, de így is kivehető volt, hogy csillagok hullanak az égből. A fiú elszaladt,hogy átverekedje magát a szintén kapkodó tömegen és hozzon egyet a lánynak a ritkaságból. Szárnyaszegetten tért vissza, nem járt sikerrel. Ekkor viszont -miközben mindenki eszeveszettül mozgott- egy megtorpant tündér állt vele szemben, kezében egy hullott csillaggal. Odaadták a lánynak, aki ennek örült.
A. szegezte nekem a kérdést,hogy "cicafiú szerette,hogy így hívod?".. öööööööööö, erre még futnom kell párat :)
Alig várom minden nap, hogy hazaérjek és öröljek újra és újra a teáskannámnak, amit egy hónapja vehettem. Csekélység, mégis szívemnek oly' kedves.
2nap és megint teniszezem, rohadtul várom, imádom és nem szabja meg senki a partnert!
YESS!
Múlt héten, két egymást követő nap is olyan dolog történt velem, amit már nem tudtam a józan ész határain belül megmagyarázni magamnak. Meghazudtolva tehát mindent, amit képviselek, mindkétszer felnéztem az égre -úgy tudom, így szokás- és először csak annyit mondtam: „azt hiszem, itt kell megköszönni” másodjára pedig csak a la nature: „kösz!”
Múlt héten találtam egy CD-t: 144 szám volt rajta és szerintem 2008-2009-ben írtam. Nagyobb ajándék volt ez tőlem magamnak, mint a tavalyi kabátom zsebében Szt. Erős Pista. Napokig csak ezt az adathordozót hallgattam, találkoztam magammal régből és elnézően mosolyogtam kicsiénen: szegény, még nem tudja; úristen, de picsa; hehh,hogy zsibong, pedig,mennyit fog még sírni ezekre a vidám dallamokra, nahát itt még a talicskán kívül nem tolt semmit!!! Fantasztikus volt megmondani magamnak: te még csak most mész oda, ahonnan én már épp jövök! Euphory
Kristállyá lett a múlt is. Nem álmodozhatunk benne, mert odaragadunk! Elkészült az eperlekvár, a cseresznye, a meggy, az őszi- és a sárgabarack, ledaráltuk a paradicsomot, felöntöttük olajjal az almapaprikát, megfőztük a lecsót, kiszedtük a dunsztból a szilvalekvárt, utoljára pedig a dióverés is pipa.
Szelíden cirógatta a nap akkortájt a világos vakolatot. Vidáman kilógtak a sorból a pótolt, eltérő színű tetőcserepek is. Elérkezettnek láttam az időt,hogy drága nagyim után én is eltegyek egy-két dolgot. Csatos befőttes üvegeket tettem ki a pultra és szépen sorjában befőztem a régi érzelmeimet. Mindegyik üvegcsébe más került: volt ott füstös, halogén, átlátszó,igaz, hamis, viruló, fekete-fehér-ciklámen, bársonyos, könnyes, kacagó és szintetikus is. Alaposan lezártam őket, a gumi biztosítja a hosszú eltarthatóságot és a nehéz kiszabadulást. A szárazgőzből felkerültek a konyhaszekrény tetejére. Privát varázsgömbök. Olykor-olykor még bűvölök egyet-kettőt, de egyre inkább nem teszem.
Most már úgy vélem, nem azért éltem át dolgokat,hogy később milyen jó legyen elmesélni azokat másoknak. Fél éve még azt hittem. Most viszont azt érzem, hogy minden, amit tettem, minden, ami történt velem, az nekem van/volt/lesz. Ettől lettem több-kevesebb. Nem, nem kell ezeket elmondani senkinek, bőven elég,ha csak azt látja,hogy valamitől még csillog a szemem és egyre egészebb vagyok. Terebélyesedő teljes... hihi
Ha magamon kívül vagyok, akkor ki, vagy mi van éppen bennem?
Egyre tisztább vagyok. Pic úr szerint ez az ébredező feminizmus (haha).
Nyalogatja a lelkemet, ha boldog szerelmeseket látok magam előtt turbékolni/nyáladzani. Tetszik.
A növényápolás és a testépítés párhuzamát meghagyom máskorra.
Szép álmokat, pirinyó kis 300 forintos orchideám!
.jpg)
