Láttam, ahogy kigyulladt az a csillag: nem tudom, hogy csinálták, de láttam.
Annyira beflasheltük a napot,hogy le se' megy.
Abban voltam most, amibe akkor hívott.
Hopp, lefolytam, bazd+, a qva anyád...
A faszok pedig sorba állva sorban állnak.
Van köztük egy-két jól bejáratott fasz is.
ne vezessek? szerintem se' vezessünk!
te már hozzászoktál magadhoz?
Milyen fura, hogy ilyen tisztaságban olyan szép minden.
Csak írok a sötétben és nem látom, mi következik a tollam hegyéből: mindig csak egy kicsivel később jelenik meg a tinta EGY PILLANTÁSSAL HÁTRÉBB. Nem látom, hogy írok-e.
A hazugság az, amikor egy eldöntendő kérdésre az igen nem igen nem helyett az igent választod. Mi van, ha mégis?
Adja az ég, hogy ezt holnapra el tudjam olvasni.
Leírtam, most még el tudom olvasni.... holnapra itt hagyok mindent-bent; becsukom ezt a végtelen egyfehér alapon barna kaput. Kukkants be, kukkants ki... ciráda
Viasz folyik végig a karján, de nem fáj neki.
Semmi sincs olyan ott... olyan nincs ott, amit el akarnék mondani, vagy semmi olyat nem akarok mondani, ami nincs ott, esetleg ott van.
Csak nézem és magamtól jár a kezem anélkül, hogy bármit is gondolnék rángatózása közben. Persze mindeközben ezer más gondolat.
A Hohes-C ugyanannyira üt, mint a Bodri.
Emlékképek a régi és az új naplementében. Melyik naplemente az igazi? Miért lenne igazibb az, ami előbb volt?
Bécsből hazafelé. Megállt minden, csak az autópálya megy alattunk, a szemeink örökre egymásnak nézve esnek, vagy esve néznek egymásra, egymásnak. Pedig nemis. Folyik csak tovább a zenében alattunk. A sötét és a világos stabil, ő fekete, én fehér.
Ezernyi helyen voltál, mire visszatértél magadhoz.
Soha olyat, mint még most, azelőtt.
