Merről is folyik akkor valójában a Duna? Balról-jobbra? Jobbról-balra? Esetleg mögülem elém, vagy ellenbe s utánam?
Tudom, tudom: minden csak viszonyítás kérdése..
Perspektívaváltás: élükre állnak a kockák és felértékelődnek a helyzetek.
A minap a folyóparton egy stégen üldögélve, lábamat a vízbe lógatva próbáltam megállapítani a nagy Honnan-Hovát... Nem jutottam dűlőre. Ugyanis épp akkor, amikor már majdnem teljesen biztos voltam a válaszban, megláttam Buda utolsó hős szerelmesét a hídon, amint átköltözik Pestre. Inkább cihelődésnek nevezném csekély mennyiségű poggyászának mozgatását, mint költözésnek...
Sok valótlan csomag, üresen zörgő dobozok... Két semmitmondó szempár. Vagy inkább: sokmindent, de valójában semmit! Messziről nézve úgy látom,hogy megtört, csalódott, kissé spleenes.... Színházi távcsövemet segítségül kérve viszont tökéletesen kiveszem a dacosságot, a világ hibáztatását a messzi ábrándomból. Döjfös ez a szerelmes!
Kislánykorom emlékkönyvének egyik első oldaláról küldenék most egy hídavató, a hőst temető kis rímet: Mosolygó kis tündér/ Nevető kis HAMIS/ Minek neked emlék/ Hisz az vagy magad is!/
Körülöttem fiú cicák és cicafiúk tűzijátékot lőttek a napba, ami inkább egy égbe lövellő spermarengetegnek hatott, mint bármi másnak. Nem tudom, mi égette ki aznap a szemem.
Micsoda csinnadrattát csapott ez a sok macska a búcsúztató alkalmából! Macskazaj! Véget nem érő eszeveszett miákolás. Holnap meg ismét köszönthetjük majd a macskajajt.
Ints szépen pát!
