Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy lesz nálad jobb.
Nélküled csak egy borsó nélküli héj vagyok, egy értéktelen hüvely... Borsó, meg a héja nász az avaron...
Utálom, hogy olyan színű az ég, mint a te mélyen szomorú szemeid.
Napok óta csak az aktus közbeni arcod van előttem...
Egy kicsit már meg is haltam, egy kicsit már oszlom is, egy kicsit már múlok is. Pedig tudom, hogy nem érdemled meg,
beleőrülök az arcod emlékébe, annyira szeretném megérinteni, simítani és nézni rajta tovább és tovább a kifinomult precíz dühöt, amit minden egyes döfés egyre csak félelmetesebbé/szebbé tesz
egyre mélyebbeket döföl a szívembe (pedig itt se vagy, pedig nincs is szívem)
tiéd volt az utolsó darabom, mondtam, hogy vigyázz rá nagyon; s bár hiszem, hogy soxor lesz még utolsó kis összekaparászott darabkám, az első utolsó a tiéd volt.
nagyon kínos ez az elviselhetetlen kín, meg a sok könny, ami belemarja a sminket a szemembe
