annyira unom már, hogy mindenki szép, hogy mindenki sudár, vidám, vitális, boldog csak én nem. mindenki bulizni jár, mindenki szórja a pénzt, mindenki a mellére tetoválja az összes közös képet a barátaival, el se' fér egy mellyen.... ráadásul az összesnek megvolt már az a péló, akit momentán szeretni igyekszem, csak előttem tolong ez a sok tökéletes picsa és vigyorog rám a playboy címlapjáról, hogy én úgyse vagyok olyan
annyira unom már ezt a meleget, melynek köszönhetően egyazon időben könnyeket izzadok és verejték csordul ki a szememből
bár tudnám, mi is az, ami ennyire mardos/basztat! közelednek felém a frissen megköszörült nylon-húrok, félek, inkább ne is lenne semmi
olyan egyszerű előredobott vállakkal némán egy pontra meredni, nem gondolni semmire, csak életlenítgetni a képet
bocs, megkukultam, elhagy az erő
virágot mégis én kapok a tökéletesektől, nem pedig ti
