szösszen

 Megdöbbentő, hogy mennyire nem aggaszt már a jelentéktelenség... Talán még könnyít is a lelkemen (hogy min?!), hogy úgyse számítok és ezáltal nem számít a fejem felett gyülekező szarkupac sem.... Egy éve még beleszédültem a csillagok fürkészésébe, tudván, hogy a világ diktátorainak legvéresebb cselekedetei sem bírnak nagyobb súllyal, mint egy porszem, ha a viszonyítási alap a VILÁGMINDENSÉG!!!! Hol vagyok én ehhez képest?! Szerencsére B már tavaly is azzal vigasztalt, hogy majd megunom az agyalást; de nem ám meguntam, hanem nagyapám egyik utolsó tiszta pillanatában feltett kérdése hozta meg nekem az üdvözülést. A kérdés pedig így hangzott: mi van a világűr után?..... Hehe, tényleg: olyannyira jelentéktelen vagyok, hogy nem láttam túl a kis világűrömön... Azóta Papát elnyelte a cet, Jónással jól megvitathatnak mindent. Én pedig már nem tudok gyenge lenni, hiába próbálok, a folyós lelkem egy része egyre szilárdabb halmazállapotot ölt, amely hőmérséklet csökkenés miatt következhet be -asszem. Épp szublimációra készül, hiszen minden anyag el tud szublimálni, csak megfelelő nyomás kell hozzá, ugyebár.... Nna, tessék, nyomkodjatok csak!!!